< VISSZA

FILM/ZENE: Még kér a nép


magyar filmdráma, 87 perc, 1971

Időpontok:

Rendező: Jancsó Miklós

zeneszerzők: Cseh Tamás, Sebő Ferenc
operatőr: Kende János

szereplők: Madaras József, Orbán Tibor, Molnár Tibor, Juhász Jácint, Cserhalmi György, Bürös Gyöngyi, Drahota Andrea, Cseh Tamás

Cseh Tamás Jancsó Miklós számos filmjéhez írt zenét és több filmjében is feltűnik – a dalnok szerepében jelenik meg például a Szerelmem, Elektrában, a Kék Duna keringőben. Első közös munkájuk a Még kér a nép, ebben hangzik el a Filmdal (Mindig csak végig) című Cseh-Bereményi szerzemény, amely egy csapásra elindítja énekesi karrierjét. A film másik zeneszerzője Sebő Ferenc, aki egy 2016-os életútinterjúban Jávorszky Bélának úgy fogalmazott, Jancsó "a filmjei előtt mindig körülnézett, hogy milyen új fiatal arcok vannak a placcon". Így találta meg őt is, de filmben ez lett az egyetlen közös munkájuk (a 25. Színházban dolgoztak még együtt).

Az 1972-es cannes-i filmfesztiválon a legjobb rendező díjával elismert film a stilizált tánc kollektív koreográfiájával jeleníti meg az elnyomók és a megalázottak harcát. Az 1890-es években járunk. Az aratók sztrájkolnak. A kasznár megfélemlítésül felgyújtja a búzászsákokat. Válaszul megölik, a kivonuló katonákat a lányok lefegyverzik meztelenségükkel, majd elégetik a fegyvereket, felgyújtják a templomot. Az árulók újra esküsznek. Egyikük meghal a dalnok késétől. A kivezényelt újabb egységek tűzharcban legyőzik az aratómunkásokat. A filmet, amely Petőfi A nép nevében című költeményének első sorát hordozza címében, március idusára időzítettük FILM/ZENE sorozatunkban. A szabadságról oly sokat tudó, filmjeiben elnyomásról és hatalmi manipulciókról mesélő szerző sajátos zenehasználatáról, „zenei természetű” jelenetszervezéséről Wilhelm András ír részletesen Jancsó zenéi című tanulmányában:

 „Jancsó Miklós filmjeiről szólva helyesebb nem filmzenéről, hanem a filmek akusztikai rétegéről beszélni. Kétségtelen ugyan, hogy alkotásaiban a hagyományos értelemben vett zene (és olykor a „filmzene”) is komoly szerephez jut, ám ez csupán egyik tényezője azoknak a hangzó jelenségeknek, amelyekből építkezve kialakítja filmes formanyelvének akusztikus világát. Már legkorábbi alkotásaitól kezdve sem érdekelte igazán a filmzenei gondolkodást általában jellemző zenei aláfestő funkció, vagyis az a XIX. századi programzenéből eredeztethető felfogás, hogy adott történések, lelki tartalmak ábrázolhatóak zenei eszközökkel…

Jancsó számára már kezdetben sem volt evidencia, hogy a filmhez zenének kell szólnia. Nála minden zenei természetű megszólalás azonnal utalásként jelenik meg, aminek a segítségével hivatkozik valami már tudottra, valami olyan közös élményre, megélt tapasztalatra, ami azonnal dialógust teremthet közte és a néző között.”

A vetítésre az Uránia FILM/ZENE sorozatának részeként kerül sor.
A teljes program elérhető itt.

A vetítés együttműködő partnere a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum. 

A programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.


Díjak: Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál (1972): Legjobb rendezés díja

Forgalmazó: Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Mesélő Muzsika: Klasszik Diszkó
2025.03.08 10:30 - 11:30
Keserű igazságok
2025.03.09 19:30 - 21:00
Itáliai utazás: Peremlét
2025.03.10 18:30 - 20:15
Titkos Film 3.
2025.03.11 19:00 - 21:30
Good bye, Lenin! (German Films 70)
2025.03.12 19:30 - 21:30
Hamlet - Ian McKellen
2025.03.16 16:00 - 18:00
Én még itt vagyok - Premier előtt
2025.03.16 19:00 - 21:30
Titkos Film 4.
2025.03.20 19:00 - 21:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató

 
Kép elforgatása balra 90 fokkalElőzőSlideshow elindításaKövetkezőKép elforgatása jobbra 90 fokkal
loading
Ablak bezárása
Slideshow megállításaSlideshow elindítása