Az én XX. századom / 2. Uránia Filmnapok

Rendező: Enyedi Ildikó

Szereplők: Dorotha Segda, Oleg Jankovszkij, Paulus Manker, Andorai Péter, Máté Gábor

A földgolyóra montírozott filmburleszk: valaki a fejét egy óriási ágyú torkába dugva fáklyával próbálja meggyújtani a kanócot, így akar öngyilkos lenni, de rövid a karja, és nem éri el...

Enyedi Ildikó trendekbe nem illeszthető, játékos-ironikus filmmeséje a mozgókép számára is nélkülözhetetlen elektromos fény születését idézi meg. Máthé Tibor feladata az volt, hogy stílusában az edisoni időszak, a némafilm bájos világát teremtse újra, s a fény játékaival összekösse a film nagyon különböző perspektíváit. Renoir A kis gyufaáruslányának és a korszak más némafilmjeinek elrajzolt műtermi stílusában kellett a fényekkel jellemeznie férfi és nő párharcát, illetve a két ikerlányt – a félvilági luxusnőt, Dórát, és az anarchista Lilit –, valamint az őket egységként szerető férfit.  Dórában a csillogás, Lilinél az egyszerűség, finomság jelenik meg; s a film természetes külsői is díszletszerűvé válnak. A sokszor kívülről, szórt, vibráló fényekkel megvilágított, valóságtól elrajzolt terekben az arcokon játszik a fény.
Örömfilmezés volt a stab számára a 72 napos forgatási kaland: az egyszerre kigyulladó izzóktól – a fény születésétől – a tükörlabirintus megsokszorozott fényjátékain át a kubai Disznó-öbölben nyílegyenesen suhanó csónakig, ahol a film visszatér az őskezdetekhez… Az én XX. századom 1989-ben Cannes-ban Arany Kamera díjat nyert. Fazekas Eszter filmtörténész

Máthé Tibor mávlszetéről Fény a lelke mindennek címmel Kárpáti Ildikó írt tanulkmányt a Metropolis számára:
"»Igyekszem mindig mást csinálni, és remélem, hogy mindig mást is csinálok« - mondta egyszer egy beszélgetés alkalmával, és erre mindenki csak bólogatni tudott. Ez talán azt jelenti, hogy nincs olyan, amit Máthé Tibor-stílusnak nevezhetünk? Tulajdonképpen tényleg nincs. Ennek ellenére határozottan felismerjük egy-egy film képeiben a keze nyomát. Ez nem valami örökké ismétlődő tipikus jellemző miatt van így, nem valami jellegzetes képi világ köszön vissza nála, amire azonnal ráismerünk - mint például Grunwalsky Ferenc munkáinál.
Máthé művészete sohasem kiugró, elszakadó, szembeötlő, nem hívja fel magára a figyelmet, mondván "tessék figyelni kicsit az operatőrre is", hanem rejtőzködő, megbúvó, és éppen ettől: hatásos. Úgy fogadtatja el velünk szemléletmódját, véleményét saját történetének szereplőiről, hogy észre sem vesszük, mikor győzött meg minket. Észrevétlenül és csalhatatlanul irányítja képzeletünket és érzéseinket." Tovább a Metropolis írásához...

Máthé Tiborral az origo-n olvashatunk interjút.

Máthé Tibor a BKF FÉNYÍRÓ FILMKLUBban beszélt az alkotás folyamatáról: